Miközben Magyarországon még/már szinte beszélni is tilos a témáról (gyakorlatilag hátrafelé nyilazva nyargalunk vissza aközépkorba), addig az Európai Unió elkészítette azt az állásfoglalást, amely szerint tíz éven belül az EU minden tagállamában kötelező minden állampolgárnak azonos jogokat biztosítani. Csak idő kérdése, hogy az azonos jogok biztosítását kötelezővé tegyék, és akkor Viktor Király (ezen a néven az Első) és b. neje, Tömjén Zsoltika se tehet semmit, kénytelen lesz belenyugodni, hogy bizony, minden ember egyenlőnek születik, valamit abba, hogy az egyház és a világi hatalom egymástól függetlenül köteles működni (nem úgy, mint a baráti Iránban, és egyéb helyeken).
Persze lehet, hogy a Király, és b. neje felülnek a fehér paripára (Overdose fehérre meszelve), és kirántott karddal rohamozzák meg együtt a Bundestagot vagy a brüsszeli Európai Parlamentet, netalántán a New York-i ENSZ székházat, csak azért, hogy Pannónia kietlen vidékein erre ne kerülhessen sor.